Ötletvár

3:1-ben meggy befőzés tartósítószer és cukor nélkül

Ezt a meggybefőttet tavaly készítettük először, annyira egyszerű, és gyors, hogy az idén nem is volt kérdés, hogy ezt a verziót készítjük az idén is, ráadásul most 2 hete használtuk el az utolsó két üveggel! Tavaly csak befőtt készült, az idén megpróbálkoztam a dzsemmel is!

Reggeli 7 órakor megérkezett Ő 15 kg-nyi frissen szedett meggyel! Szép nagy és érett, kivételesen édes a szerzemény kb. 4 kg azonnali fogyasztásra ítéltetett!

9 órakor a gyerekek lelkesedését kihasználva elkezdtük átválogatni a meggyet a ládából. Rögtön szortírozva az enni még jó, és az eltenni való csoportot alakítottuk ki a lelkes, szorgos gyerek kezek által! Két lében átmosták és lecsöpögtették.

Levi kérdezi: Ugye milyen unalmas a mosás? Tomi: Nem azt játszom, hogy mosó robot vagyok, egyáltalán nem unalmas! :-))

Levi kérdezi: Ugye milyen unalmas a mosás?
Tomi: Nem, azt játszom, hogy mosó robot vagyok, így egyáltalán nem unalmas! :-))

Ezalatt Én, hogy ne csak a napot lopjam a legnagyobb kondérunkban ecetes vizet forraltam, átmosogattam az üvegeket és a tetőket, majd a kondérba merítettem őket és hagytam forrni az ecetes vizet alattuk. Jöhetett a magozás, ez a legizgalmasabb és legnagyobb érdeklődésre számot tevő cselekménye a meggy eltevésnek. Erre az idén bevetettük a gémkapcsos módszert, ami azt kell mondjam, hogy szuperül működött. Látszólag lassabb, mint az erre a célra kifejlesztett géppel, de az elég vacak munkát végez, nagyon sok magot benne hagy, rengetegszer át kell nézni, hogy biztos legyen a végeredményül kapott meggy magmentessége. Ezzel a módszerrel biztosra mehetünk, és elég haladós is! 🙂

A magozó egység

A magozó egység

Nos a magozott meggy nagyobbik hányadát az előzőleg csírátlanított üvegekbe tettem és annyira megpakoltam, hogy egészen az üveg pereméig érjen, ezután rácsavarjuk a tetőt. Bekapcsoljuk a sütőt 100-150 °C közé alsó-felső sütésre, egy tepsi aljába vizet öntünk 1 ujjpercnyi szélességben és beleállítjuk az üvegeket. Addig tartjuk itt, amíg az üveg tartalma elkezd gyöngyözni. Ezután hagyjuk kihűlni a sütőben, és mehet a kamrába. Nekem 4 db 7 dl üveggel lett most.

A megmaradt meggyel (kb. 2,5 kg) az történt, hogy beletettem egy fazékba és rászórtam 30-40 dkg eritritet, éjszakára betettem a kamra hűvösébe (lehet hűtőbe is). Másnapra levet engedett, amit leöntöttem alóla, ezután kimértem, és kilogrammonként további 20 dkg eritritet raktam hozzá, valamint az egészhez 2 kk. aszkorbinsavat (C-vitamint).

Belemerítettem a botmixert, és darabosra törtem. Majd ezt is beletettem üvegekbe, nem cicóztam vele 7 dl-es üvegekbe került ez is, mert ha mi felbontjuk, akkor bizony gyorsan a nyakára hágunk, nincs ideje megromlani :-)!

Ez is bekerült a tepsibe, mint ahogy azt előzőleg írtam, mellécsaptam a leszűrt levet is és együtt üldögéltek a forró gőzben gyöngyözésig!

És itt a három végeredmény! Jól van na a címke még hiányzik!

És itt a háromféle végeredmény!
Jól van na, a címke még hiányzik!

Befőzésre fel!!!

Shea hab, és az első kencés ws- ez itt a reklám helye!

És ilyen az avokádós változat!

Ez avokádós változat!

Néhány éve, amikor még magunk is a bolti kínálatból vásároltunk krémeket, kozmetikumokat, meg sem fordult a fejemben, hogy egyszer a boltok polcairól azok a szappanok fognak visszaköszönni, aminek megálmodásában és gyártásában én is aktívan részt veszek! Amikor összetalálkoztunk Ilonával sok-sok beszélgetés után kiderült,  hogy ezekről a dolgokról ugyanúgy vélekedünk, majd döntöttünk, hogy nekivágunk és létrehozzuk a Tisztalyó natúr kozmetikai családot! Visszatekintve az elmúlt hónapokra mindenképp jó döntés volt ez!!! 🙂

De nem tudunk itt megállni, hiszen a környezetünk és a vásárlóink ösztönöznek minket a folyamatos fejlődésre, ezért elkezdtük tanítani is azt, hogy hogyan kell otthoni körülmények között vegyszermentes szappant, vagy jelen esetben krémeket készíteni. Természetesen először csak baráti, ismerősi körben, osztottuk az észt! 🙂

Majd kiszélesítve ezt a kört immár minden jelentkezőt szívesen látunk boszorkánykonyhánkban!

Remélem ősztől rendszeresek lesznek az ilyen jellegű összejövetelek műhelyünkben, ahol baráti hangulatban, családias környezetben alkothatunk együtt, amolyan nőcisen!

Ezen az alkalmon készítettünk shea habot, ajakbalzsamot, és mandulás testápolót, meglepetésként pedig kaptak a lányok még egy nyári napvédőkrémet és egy krémdezodort is! Mindezeket a természetből vett natúr összetevőkből, finom olajakból, tartósító szer, színezék és egyéb káros adalékok nélkül készítettük el.

És szeretnénk neked is kedveskedni tisztelt olvasó, ezért megosztjuk veletek a világ legegyszerűbb és legnagyszerűbb krémének a receptjét. Nálunk ez a testápoló, az arc- és kézkrém is egyben, sőt amíg volt pelenkásunk ez volt a popsikrém is! :-):

Mandulás shea hab

60 gr shea vaj

20 gr kakaóvaj

60 gr mandulaolaj (bármilyen folyékony olaj jó lehet, én még az avokádót szeretem nagyon)

A shea vajat és a kakaóvajat vízgőz felett felolvasztjuk (ez nagyon fontos, mert így az értékes hatóanyagok  benne maradnak, kérlek a mikrót is hanyagold, hiszen ennél már tudatosabb vagy)! Hozzáadjuk a mandulaolajat és betesszük a hűtőbe. Megvárjuk amíg visszadermed, ekkor tudjuk illatosítani is, cseppentsünk néhány csepp 100 % tisztaságú illóolajat (finom pl.: a szantálfa, rózsafa, jázmin, vagy levendula) majd kapjuk elő a botmixert, esetleg a habverőt, és addig járassuk benne, amíg kifehéredik és eléri a levegős, könnyed állagát.

A mandulás shea hab kikeverve, ezt az állagot kell elérni!

 

Töltsük tégelybe és használjuk élvezettel!

Tojásmentes paleo kenyér, vagy zsemle – már megint

Szép, illatos, és finom

Szép, illatos, és finom

A statisztika szerint a kenyér és a desszert receptek a legnagyobb érdeklődésre számot tartó bejegyzések! Ez teljesen érthető, hiszen a desszertekkel lehet megédesíteni a hétköznapokat, a mindennapi kenyér pedig már régóta része az emberiség életének, ételének, nehéz róla lemondani. Éppen ezért ez utóbbi okozza a legnagyobb fejtörést, amikor valaki, valamilyen okból életmódot vált, pláne, ha ez nem egy belső elhatározásból történik, hanem valamilyen egészségügyi körülmény miatti kényszerű váltás. Én már 9 éve sütöm a családunknak a kenyeret, a legelején boltban vásárolt lisztből, majd saját őrlésű tönkölylisztből készítettem, és nem csak kenyeret, hanem kiflit, zsemlét, péksütemények teljes tárházát. Mindig is szerettem ezeket az illatos csodákat magam készíteni, és persze öröm volt az is, hogy a családom imádta ezeket a finomságokat. Majd jött a paleo, a családunkat érintő halmozott ételintolerancia miatt! Amikor ez kiderült, a kisfiam elsírta magát, hogy akkor mi mostantól mit fogunk enni??? Szívem szerint én is sírtam volna, de úgy gondoltam előbbre vivő, ha sírás helyett belevetem magam a sűrűjébe! Nekem is nagy segítségemre voltak a különböző blogokon fellelhető desszert receptek, hogy a gyerekekkel el tudjam fogadtatni az új helyzetet. De a kenyér receptek egyre másra csalódást okoztak, egyik sem ízlett igazán. Más alapanyagok, más állag, más ízek, kezdő paleósként mindent újra kellett tanulni, amikor már végre kezdtem belejönni, kiderült, hogy Levinek még tojásfehérje intoleranciája is van, így az addigi tetemes mennyiségű tojással készült kenyér receptek mind felejtősek lettek. Ekkor kezdtem igazán kísérletezni a tojásmentes, t.fehérjementes kenyerekkel, ezekre vagyok a legbüszkébb :-)! Ezek már nem csak szerintünk finomak és szépek, mazochista módon szoktam kóstoltatni nem paleókkal és férfiakkal, mert Ők kritikusabbak. Nagy örömömre ezeken a teszteken is sikerrel szoktak átmenni! Nemrégiben kaptam, egy felháborodott olvasói levelet, hogy megsütötte az általam posztolt kenyeret és nem sikerült úgy, mint ahogyan nekem a képen van, biztos élesztőt használtam, vagy sütőport, mert egy pék ismerőse azt mondta, hogy ilyen állagot csak így lehet elérni!!! És szomorú, hogy azért hogy reklámozzam az oldalam ilyen recepteket teszek fel! 🙁 1. Még nem is reklámozok semmit! 2. Kedves olvasóim ezúton szeretném mindenkivel tisztázni, Én azért hoztam létre ezt a blogot, hogy segítsen azoknak akik hasonló cipőben járnak mint mi! 3. Nem szoktam olyan receptet posztolni, ami nem saját, soha nem közlök olyan fotót, amit nem én készítek! Ha valakinek az ötlete nyomán gondolok tovább egy receptet, vagy bútor festést, vagy bármit olyan anyagot közlök ami engem inspirál, akkor mindig forrásmegjelöléssel teszem, illetve a blogoldalról is szoktam írni, hogy miért szeretem, mi tetszik nagyon. Tehát, ha nem sikerül valami elsőre, vagy akár másodjára sem, mint ahogyan nekem akkor kéretik tovább kísérletezni, és vállalni a felelősséget, ha elrontottuk! Nem szabad elkeseredni, mert ez egy tanulási folyamat része!!! Levélben, vagy hozzászólás formájában is szívesen válaszolok, de sajnos nem tudok ott lenni mindenkivel, amikor nekiáll sütni! 🙁

1 kenyér és 5 zsömi.

1 kenyér és 5 zsömi.

És most itt egy új recept az alábbi mennyiségből 5 db (összesen 424 gr) nagy zsemle, és egy darab 415 gr-os kenyér készült:

150 gr mandula

150 gr szezámmagliszt (nem őrlemény!)

150 gr lenpehely (lenmag kávédarálón őrölve, NEM LISZT!)

3 ek. gesztenyeliszt

2 ek tápióka keményítő

1 tk. szódabikarbóna

2 tk. só,

1,5 (púpos) ek. útifű maghéj liszt

2 ek. zsiradék (kókuszolaj, vagy disznózsír)

1 tk. ecet

kb. 4 dl víz,

 azért csak kb. mert menet közben látszik, ha kell még hozzá, szerintem az őrlemény, vagy liszt fajtájától is függ! A folyamat vége felé már lassan adagoljuk! Ha már tudjuk gyúrni, akkor hagyjuk állni kb. 20 percet, ezalatt az útifű maghéj megszívja magát és indokolt lehet még további víz hozzáadása.

A zsemléket, vagy kenyeret vizes kézzel lehet szépen formázni vekni, vagy cipó formájúra. Majd sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük, távol egymástól, mert szépen megnövekednek, és ahol összeérnek nem tudnak jól átsülni! Alsó-felső sütéssel kb. 50 percig sütjük 200 °C-on. Ezután nézzünk be a sütőbe, picit nyomkodjuk meg az ujjunkkal, ha puha a külseje, akkor süssük még további 10-15 percig, én ilyenkor már átkapcsolom a sütőt légkeverésre, mert azt figyeltem meg, hogy akkor lesz szép pirosas kérge!

Az útifű maghéjtól lesz ilyen szép magas!

Az útifű maghéjtól lesz ilyen szép magas!

Eredményes sütögetést!

Gyors (paleo) epres torta

Amikor valamelyik kölyköt elhívják egy szülinapi zsúrra, akkor rendszerint mi is viszünk egy tortát, amiből a mi gyerköceink is jóízűen lakmározhatnak a többiekkel együtt. Ezek az alkalmak nagyon jók arra is, hogy a sütik által nyitogassák az elfogadás kapuit a paleok és nem paleok között!:-)

Igazi nyári finomság

Igazi nyári finomság

 

A legutóbb ezt a kekszes alapú, kókuszkrémes tortát vittük, és mivel itt az eperszezon optikai tuningként, és természetes ízfokozóként eper került bele és rá.

Mondanom sem kell ugye, hogy az utolsó morzsáig elfogyott! 🙂

Kekszes alap, 24 cm-es tortaformában sütve:

20 dkg pirított őrölt mogyoró

5 dkg kókuszliszt

5 dkg kókuszolaj (ha morzsálódna, még 2-3 dkg hozzá kell keverni, a mogyoró olajosságától függ)

3 ek. eritrit

1 tojás

csipet szódabikarbóna

késhegynyi fahéj

Az egészet a robotgép S-késével dolgozzuk össze, amikor már egy gombóccá állt össze, akkor tegyük bele a sütőpapírral kibélelt csatos formába, oly módon, hogy az oldalára is jusson kb. 3 cm magasságban. Vagyis legyen olyan, mint egy peremes tál!

Süssük alsó-felső sütéssel 180 °C-on 15-18 percig (ez nagyban függ a sütőtől, szép aranybarnának kell lennie). Rácson hagyjuk kihűlni, majd min. 30 percre rakjuk be még a hűtőbe is!

A krémhez:

2 doboz Cocomas kókuszkrém

6-7 ek. eritrit

1 cs. expressz zselatin fix

 Szükségünk lesz még kb. 25 dkg eperre!

A kókuszkrémet hűtsük le, akár a fagyasztóba is betehetjük 1/2 órával felhasználás előtt. Majd elektromos habverővel kezdjük el verni a habnak valót. Félidőben tegyük hozzá a zselatint, majd a vége felé kanalanként az eritritet.

A hidegre hűlt tortalapra egyenletesen, szorosan osszunk el felszeletelt eperszeleteket, hintsük meg 1-2 tk. eritrittel, majd az elkészült habbal töltsük ki a peremig a kekszes alapot, és ismét tegyük hűtőbe! Annál könnyebb lesz szeletelni, minél tovább várakozik a hűtő polcán :-).

A tetejére válasszunk szép eperszemeket, vágjuk félbe és forgassuk meg eritritben. Majd díszítsük a megdermedt tortát vele!

epertorta1

Jó étvágyat!

 

Villámebéd – Illatos csirkemáj párolt zöldekkel

Gyors, egészséges, finom!

Gyors, egészséges, finom!

Ez a mai poszt is egy 1/2 órás ebédhez kínál inspirációt. Én is mint minden háziasszony, nő, feleség anya folyamatosan zsonglőrködöm az idővel! De hát enni kell, és ráadásul szeretjük a friss ízeket, ezért gyakran kell főzőcskézni, viszont akármennyire is szeretek a konyhában tüsténkedni, erre 4 gyerek és sok-sok munka mellett nagyon kevés idő jut!

A csirkemáj számomra ugyanolyan joker, mint a csirkemell, gyors, finom és jól lehet variálni. Most egyben hagytam a májakat, és kívül kérgesre, belül omlósra sütöttem őket, hozzá párolt brokkoli és kelbimbó kínáltam. Bibibi, az én gyerekeim megeszik a zöld zöldségeket is, sőt egyenesen imádják! 🙂 Más kérdés, hogy az iskolába nem szeretik vinni, mert sokan csúfolják miatta Őket! 🙁

Hozzávalók:

személyenként 3-4 egész csirkemáj

4 ek kacsazsír

1 nagy fej hagma

só, bors, oregánó

Serpenyőben felhevítjük a zsiradékot, a hagymát vastagabb karikákra szeleteljük és beletesszük a zsiradékba, néhány percig pirítjuk, majd mehet bele a megtisztított máj is. A szárnyas májakat a nagykönyv szerint lehet sózni, de én most nem tettem, hanem így pőrén sütöttem.

Fontos, védjük magunkat fröccsenésgátlóval, mert a máj hangos pukkogással és forró zsírfröccsel ad hangot nem tetszésének!

Kb. 10 percig süssük az egyik oldalt, ha már szép pirosas-barnás színt kap meg lehet fordítani, a másik oldalnak már 5 perc is elég. Ekkor sózzuk, szórjuk meg a kezünkből az oregánóval (ne sajnáljuk) és frissen őrölt borssal, majd kapcsoljuk ki a tűzhelyet, mert elkészültünk!

Körethez:

1 kg brokkoli

1/2 kg kelbimbó

kevés víz

só, őrölt kömény, szerecsendió

A zöldségeket kevés vízben, sóval fedő alatt pároljuk, néha keverjük át óvatosan, vigyázzunk, hogy ne törjük össze. Ha már puha, de még nem mállik szét, akkor öntsük le alóla a vizet, ha még maradt,  fűszerezzük és fedő alatt hagyjuk állni, hogy az illatanyagok ne illanjanak el!

máj zöldekkel

Jó étvágyat!

 

 

 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!