A tavalyi nyár több szempontból meghatározó volt, mondhatjuk, hogy a nagy felfedezések nyara volt! Növény tekintetében ez a mángold volt, korábban nem ettünk soha, de tavaly garázdálkodtunk egy közeli biogazdaságban nevezetesen a Szeles kertben HÉTben :-), és többek között mángoldot is ültettünk, így ísmeretlenül.
A wikipédia ezt tudja a mángoldról |
Aztán elkezdte megnöveszteni szép zöld leveleit, és mi csak főztük és ettük, főztük és ettük és fagyasztottuk, és télen is ettük 🙂
Tehát tavasszal nem is volt kérdés, hogy az itthoni kertben is kell neki helyet szorítani, és tegnap le is szüreteltük az első adagot, és elkészült az első ételünk mángoldból. Igen ám, de tavaly márványsajttal és tésztával ettük főként, mert az volt a kedvenc! Igen ám, de a paleóban sem egyik sem a másik nem megengedett, és mikor szeleteltem a levelet, csak nem hagyott békén az emlék, ott csiklandozta az ízlelőbimbóimat.
Megkomponáltam hát paleoból ezt a sajtos ízvilágot, és egyértelmű sikert aratott népes családom táborában!
Receptér katt ide! |
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: