Az úgy kezdődött, hogy a nagyjaim elmentek a nagyszüleikkel nyaralni Horvátországba 8 egész napra! :-O Nagyon hiányoztak, és a telefonbeszélgetéseinkből kiderült, hogy az érzés kölcsönös. Kellett találnom, valami kapcsolódási felületet, ezért Férjem nagy örömére azt találtam ki, hogy átfestjük a gyerekszobát, mert sajnos a macis bordűr felett eljárt az idő! 🙁
Szükségessé vált a térrendezés is, hiszen kiskamasz fiunk már nagyon igényelné a különszobát. Korábban úgy terveztük, hogy ketté választjuk a 25 nm-es szobát, de mivel időközben úgy döntöttünk, hogy falun folytatjuk tovább életünket, és ezért eladóvá vált a házunk, ilyen léptékű beruházásba már nem kezdünk!
Tehát maradt a tér átszervezése! A korábban gardróbként használt gipszkartonfülke lett Levi kuckója, és az ajtóval szembe került Tomi birodalma. Az ablak előtti terület megmaradt közös játszórésznek, itt van lehetőség a giga vonatpályák és legó csodák építésére! 🙂
A ruhák a játszórész melletti falon kaptak helyet, ez majd lapfüggönnyel lesz eltakarva.
A falak sötétkékből fehérré változtak, hát volt vele dolgom! Még soha nem festettem, ekkora falfelületet, mostanra úgy érzem felnőttem a feladathoz!
Ha ti is kezdő festőtanoncok vagytok, akkor álljon itt egy jó tanács! Ne ugorjatok be a festékboltban dolgozó (látszólag) szakembernek, aki meggyőz, hogy 10 l festék, ami 70 nm fed, elég egy 25 nm-es szobához. Erre hajnali 3.30-kor jöttem rá, a teljes elkeseredés határán, amikor már 2 teljes napja festettem a szobát. És nem értettem, hogy hogyan lehet az, hogy már 15 l-nyi festéket kentem fel a falra, és a plafonra, és még mindig nem fedte el teljesen a korábbi sötétkék falat. Elkezdtem számolgatni! Mentségemre legyen mondva Ő is beugrott a feltüntetett nm számnak, pedig matekból szigorlatozott :-))! Mert ugye, ha azt mondjuk egy szobára, hogy 25 nm, ez ugye nem teljesen igaz, hiszen egy szoba nem négyzet, hanem kocka, vagy téglatest, így már láthatjuk, hogy egy falfelülete lesz ~15 nm függően a belmagasságtól, tehát ezt 4x kell szorozni (négyzet alap esetén), és ha a plafont is ugyan olyan színre festjük csapjunk még hozzá 25-t. Tehát jelen esetben 4*15 nm + 25 nm, vagyis alapból 85 nm-nyi falfelületről beszélünk, tehát tök normális, hogy kevésnek bizonyult a festék, és ha ehhez még hozzávesszük, hogy sötétkék volt a kiindulási alap, akkor meg teljesen érthető, hogy mindehhez 3 rétegnyi festékre volt szükség! Amikor ezt átszámoltam, egészen megnyugodtam, és így kezdtem neki a csíkozásnak.
Először a Tomi részén, mivel ez volt a nagyobb falszakasz, mértem, és rajzoltam fel a mintát, majd kimaszkoltam, hogy szép egyenes legyen a széle. Majd következett a Levi része, a térrendezés mellett a különböző csíkozás is erősíti a területhatárokat. Az egész így hogy mi csináltuk kb. 25. 000 Ft-ba került, és kb. 5 teljes napba telt kipakolással együtt!
Hamarosan jövök a teljes szobával, és a részletekkel!!!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: