Ötletvár

Túrógombóc paleo módra

Ez gombóc a javából!

Készítettem megint egy nagy adag túrót, egy részéből körözött készült, aminek igen örült a család :-), viszont egy tekintélyes mennyiség továbbra is ott figyelt a hűtőben.
Egy kiadós estébe nyúló séta után a vacsora kérdését latolgattuk, családilag. Az eredeti elképzelésem szerint lasagne lett volna a vacsi (másnap ebédre készült el), de mire hazaértünk rákívántam a túrógombócra, az ötletemet nem vétózta meg senki, sőt inkább helyeslő biccentés, és széles mosoly kísérte bejelentésem.
Nagyából össze is válogattam fejben az alapanyagokat, hogy én miből készíteném el, meg is osztottam Családfőnkkel :-), az ötletem.
Tetszett is neki, de azért biztos, ami tuti leültünk Vele a net elé, hogy hátha valaki megelőzött már, és feldobott egy jó kis receptet. Csalódnunk kellett, mert nem sok mindent találtunk. Egy két, olyan az íze mintha, gombóc receptet leltünk, a második után Ő összecsukta a laptopot, és közölte, “Szerintem nyugodtan csináld úgy, ahogy kigondoltad, jó lesz az úgy!” Ez a fajta bizalom nagyon jól esett, és nagy tettekre sarkallt. 🙂 Bevonultam, hát a kísérleti laboratóriumomba, azaz a konyhába és elkészítettem “A” túrógombócot! Ami egyébként annyira egyszerű, hogy csodálom, hogy még senki nem tett közzé hasonlót! Lássuk:

Hozzávalók:

150 gr gesztenye liszt
100 gr kókuszreszelék (kávédarálón finomra őrölve)
50 gr szezám liszt
1 dl kesu-kókusztej (saját készítésű)
2 db tojás 
1/2 citrom leve
1 ek psyllium
1 csipet só

A túrót a citromlével a tejjel és a két tojással összekeverjük, hozzáadjuk a liszteket és a psylliumot, majd magára hagyjuk, hogy a psyllium meg tudjon duzzadni. Ezalatt egy nagy fazékba kevés sóval vizet forralunk.
Kb 15-20 perc múlva nedves kézzel gombócokat formálunk a masszából és az enyhén sós, lobogó vízbe tesszük (háromszori főzésre lett kész az egész). Amikor a gombócok feljönnek a víz tetejére örülünk, majd hagyjuk kb. 4 percig főni és szűrővel kihalásszuk őket.
Egy serpenyőben 10 dkg durvára darált mandulát illatosra pirítunk, majd ízesítjük 2 ek. eritrittel, és kevés fahéjjal, a megfőtt gombócokat ebben forgatjuk meg!


Jó étvágyat!



Melegen, lekvárral tálaljuk! 

Tipp: Én készítettem mellé a tejkészítésből maradt kókusz-kesu masszából, citrommal, tejjel és eritrittel, egy tejfölre hajazó krémet.

Tapasztalat: Másnap ebédre maradt Férjecskének kb. 10 gombóc, és azt mondta, hogy állás után az íze átlényegült és inkább nevezné gesztenye gombócnak, némi túróval! 
Fogok még kísérletezni, kókuszliszttel is, majd beszámolok! 😉





Címkék: , ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!